Letölthető olvasmányok


T     A     L     Á     L     T               G     O     N     D     O     L     A     T


A nyomor

    Aki nyomorban él, az tökéletesen és teljesen látja nyomorát; benyomásai nem részlegesek, mint a kívülálló nem nyomorultté; nem úgy látja a valóságot, mint a szocilológus. A nyomorult benne van a nyomorban, még az a pillantás is nyomorult, ahogy a nyomorára tekint; az ő életében a nyomor nem részlet csupán, vagy nem is vizsgálandó vagy hátrányt jelentő állapot: az ő életében a nyomor örök szolgálat... Egész életében a halál ízét érzi. Az antik bölcs számára a halál a végső felszabadulás, a nyomorult számára azonban a keserüség, a legyőzetés és a kétségbeesés teljessége ...
    ... amennyire izgat és nyugtalanít a tudat, hogy emberek nyomorban élnek, ugyanannyira közömbös, hogy a nyomort nem ismerők kisebb vagy nagyobb vagyont mondanak magukénak; nem jövök izgalomba, ha azt a nevezetes problémát vetik fel, hogy a jövő államában ugyan kié lesz a pezsgőpalack, a versenyló és a Loire-menti kastély; majd csak megegyezünk valahogy; a lényeges csak az, hogy legyen ilyen állam, azaz ne akadjon olyan, aki az állam száműzöttjeként gazdasági nyomorban és számkivetettségben kénytelen élni. Akkor majd kevésbé lesz fontos, hogy kinek-kinek milyen állása van, mert a polgárok figyelmét más problémák kötik majd le. De elég egyetlen embert nyomorban tartani, vagy ami egyre megy, szándékosan benne felejteni, hogy a társadalmi szerződés teljes egészében értéktelenné váljék. Amíg egyetlen ember kívül van, addig a zárt ajtó az igazságtalanság és gyűlölet államának ajtaja marad.


Charles Péguy (1873-1914):
Báti László fordítása

T     A     L     Á     L     T               G     O     N     D     O     L     A     T


Korábbi talált gondolatok letöltése_____________________________________________________________________________

"Talált gondolat" rovatunkban időben-térben tőlünk akár távoleső szerzők egy-egy ma is aktuális szociális gondolatát idézzük. Ha látogatóink jártukban-keltükben rátalálnának ilyen ma is megfontolandó szociálisan érzékeny gondolatra, kérjük küldjék be nekünk. Közölni fogjuk, hogy mások is elgondolkodhassanak róla. (A szerzőt, forráshelyet kérjük megjelölni.)
____________________________________________________________________________________ Talált gondolat beküldése




Egyéb letölthető olvasmányok


Forián Szabó István
Áthallások
Családterápiás tanulmány

E cikk tulajdonképpen idézetfűzérnek készült, egyfajta családterápiás "olvasónaplónak". Egymástól távoleső szerzők kerültek így egymás mellé, közös nevezőjük csupán annyi, hogy - a szerző olvasata szerint - valamennyien a gondolkodás és a valóság viszonyáról elmélkednek. Márpedig a családterápiás paradigma - legalábbis a hagyományos orvosi gondolkodáshoz képest - e viszonylat radikális újragondolására kényszerit (elég ha csupán a diagnózis szerepére, leginkább kritikus újraértékelésére utalunk a családterápiában). Az idézetfűzérről aztán kiderült, hogy fő mondandója igen hasonlatos a hermeneutikus filozófia állításaihoz. A cikk így mostmár erről is szól.
Az itt sorakozó, alkalmasint ezredéves "áthallások" csupán felerősítik a régi-új gondolatot: ami igazán értékes az újban, az, még ha búvópatakként is, kezdetektől fogva kísérti történetünket ... a teljes cikk letölthető itt


Forián Szabó István
Nehezen kezelhető párok
Családterápiás tanulmány

A tanulmány témája a „nehezen kezelhető párok” (és családok) terápiás segítésének problémája.
E homályos definíció olyan kapcsolati formációkra utal, melyekben a résztvevők közötti szoros kapcsolódás és kötődés az elégedetlenség, a diszharmónia és a destruáló konfliktusosság kíséretében van jelen. Megfigyelhető a személyek közötti határképzés bizonytalansága. A résztvevők egy afféle érzéssel küszködnek, hogy nem lehetnek önmaguk, és hajlamosak minden (saját) változtatás lehetőségét is a másik óhajtott megváltozásától függővé tenni.
A tanulmány két aspektusból (a tárgykapcsolati és a kommunikációs-rendszerelméleti nézőpontból) vizsgálja a „nehezen kezelhető párok” viselkedését. Ezen belül is - egymásra vetítve a fenti nézőpontokat - főként a résztvevők között zajló projektív identifikációs folyamatok elemzésével foglalkozik. Végezetül ismerteti az e szemléletmódból fakadó terápiás konzekvenciákat.  a teljes cikk letölthető itt


Forián Szabó István
Igazság és dialógus a terápiákban
Pszichoterápiás tanulmány

„Én nem szeretem a kémeket és a pszichológusokat, legalábbis az olyanokat, akik a lelkemben vájkálnak”. Ezeket az éles szavakat Sztavrogin vágja Tyihon szemébe, amikor „gyónni” megy hozzá Dosztojevszkij Ördögök c. regényében. A mondást, egyfajta kulcsmondatként Mikhail Bahtyin citálja előszeretettel a Dosztojevszkij poetikájáról szóló híres tanulmányában.  a teljes cikk letölthető itt


Forián Szabó István
Felbomló családok és új együttélési formák
Családszociológiai tanulmány

      Az elmúlt évtizedek házassági, válási és egyéb családi állapotot felmérő statisztikáiban tallózva szédítő és mellbevágó változásokat kell regisztrálnunk. A közismert – immár a „magcsaládot” és annak (házastársi, gyermeki) alrendszereit érintő – bomlási trendek egyrészről a tradicionális családmodell repedéseiről, ha nem darabokra-töredezettségéről árulkodnak. Másrészt törvényszerűen kíséri, szinte a másik oldalát alkotja e bomlási folyamatnak új együttélési, család-alkotási formáknak (kísérleteknek? kényszerpályáknak?) a tömeges megjelenése. Ezek az esetenként (újra)házassodással is tarkított „nem hagyományos” együttélések, tartósabb, átmeneti, szeriális, vagy egyéb formációkban már tizenéves korban elkezdődhetnek, és akár végigkísérhetik az életet, gyermektelenül vagy különféle kapcsolatból származó, esetleg közös gyermekekkel.
      A megszülető generációk szemszögéből mindez azt jelenti, hogy a népesség egyre nagyobb része a „hagyományos” házassági és családi ideált jószerivel csak reminiszcenciákból, romantikus filmekből, regényekből, esetleg papi vagy politikai szószékekből ismerheti...  a teljes cikk letölthető itt


Ohánovits Károly
Ellenséges viszonyok, polarizált kapcsolatok
A hibáztatás néhány jellemzője a családban    -   1. fejezet: A polarizáció
Családterápiás tanulmány

      Úgy gondolom, az emberi élet kilencvenkilenc százalékban rajtunk kívül álló tényezők függvénye. A világegyetemben elfoglalt helyünk, a földtörténeti kor, amelyben élünk, a társadalom, amelybe beleszülettünk, és az egyéni sors megannyi kiszámíthatatlan fordulata mind nem rajtunk múlik. Igen kicsiny az a hányad, amire befolyással lehetünk, és amiért józan ésszel felelősséget tudunk vállalni. Hisz még a választásainkkal is úgy vagyunk, hogy bár kezdeményezhetünk vagy előidézhetünk bizonyos helyzeteket, de ami azután következik, már jórészt csak megtörténik velünk. Én erről a kicsiny hányadról akarok írni. Arról, hogy ennél sokkal nagyobb az a rész, amit valahogy mégis a magunkénak érzünk, és amiért személyes felelősséget vállalunk. A felelősségnek két típusát különböztetjük meg: „A felelősséget azért, amit tettünk, amit mi hoztunk létre, és ami akár tőlünk, illetve akaratunktól függetlenül ránkbízatik, valamit tehát kezdenünk kell vele, közünk van hozzá.” (Ez Odo Marquard gondolata.) Mert az ember morális lény, elválaszthatatlanul az. Nincs egyetlen olyan pillanata sem az életünknek, amelyben ettől az oldalunktól el lehetne tekinteni. Felelősséggel tartozunk és felelősséggel viseltetünk önmagunkért, a többi emberért, s a természeti környezetért, amelyben élünk. Ez pedig szükségessé teszi, hogy tisztelettel legyünk egymás iránt. Meg kéne tanulnunk toleránsnak lenni, elfogadni, békén hagyni egymást. Nem közömbösségre gondolok, hanem arra, hogy indokolatlanul, - és főleg ártalmasan - ne avatkozzunk be egymás életébe, és várjuk el ugyanezt másoktól is a magunk érdekében. Amikor fontos, mindig álljunk ki önmagunkért, és közben tartsuk tiszteletben a többi ember szuverenitását!   a teljes cikk letölthető itt


Ohánovits Károly
Ellenséges viszonyok, polarizált kapcsolatok
A hibáztatás néhány jellemzője a családban    -   9. fejezet: Az érzelmi összetartozás szintjei
Családterápiás tanulmány

       Ha a polarizációt el akarjuk helyezni az érzelmi kapcsolatok sorában, felállíthatunk egy (ordinális) skálát, amely tapasztalataim szerint a legjobbtól a legrosszabb felé haladva többé-kevésbé ennek fokozatait mutatja. Úgy tűnik, hogy a romlás nem folytonos, hanem minőségi ugrásokon keresztül megy végbe. Mindegyik szint (vagy szakasz) viszonylagos egyensúlyi formációnak tekinthető, melyben a kapcsolat résztvevőinek jogosultságai, a közöttük lévő erőviszonyok, pozícióik (szerepvállalásuk), a bennük lezajló lelki történések, kitűzött céljaik és az általuk megoldandó feladat (stb.) sajátos, az adott szintre jellemző módon állnak össze. A különböző szintek tipikus interakcióinak leírásánál a hangsúlyt nem az egyedi kezdeményezésekre, illetve történésekre helyeztem, hanem azokra, amelyek hosszabb távon és visszatérő módon képesek befolyásolni a kapcsolatok alakulását. Természetesen nincs éles határ az egyes formációk között. Egy valóságos kapcsolatban a különböző szakaszok ismérvei némileg összekeveredve, egymás mellett fordulhatnak elő. Az idő előrehaladtával a kapcsolat átkerülhet egy következő szakaszba, de lehet az is, hogy egy korábbiba alakul vissza. Egyes szakaszok kimaradhatnak, míg másokban a kapcsolat esetleg tartósan rögzül. Mindezek eredőjeként további romlás és javulás egyaránt előadódhat. A skála „iránytű” lehet egyfelől a bajok jellegének és súlyosságának megítéléséhez, másfelől a terápiás beavatkozás lehetőségeinek számbavételéhez, a terápia fő irányainak kijelöléséhez.
       Az egyes szintek az érzelmi összetartozás különböző formáit jelentik. Az összetartozást úgy értem, hogy a kapcsolat résztvevői fontosak egymás számára, mivel kapcsolatukban – az abban elfoglalt pozícióikon keresztül - lényeges, alapvető jelentőségű fizikai és lelki szükségleteik kielégítése valósul meg. A folyamat kölcsönös, bár lehet, hogy az egyéni szükséglet-kielégítés mértéke nem mindegyikük számára azonos, és egyformán kellemes.
       Kérdés persze, hogy egyáltalán mi a romlás, a diszharmónia. Móricz Zsigmond szerint például a régi házaspárok „rendes szeretetlenségben” élnek egymással, s csak akkor támad fel közöttük újra, egy időre a szerelem, ha valami rendkívüli izgalom fölbolygatja őket. Ezt nem árt szem előtt tartani, mert lehet, hogy van a dolognak egy természetes, „fiziológiás” mértéke. a teljes cikk letölthető itt